A téglába zárt ember

alkonyati sétára hívta őt
a narancsszínű holdsugár
mely ringatózott, súlytalanul, könnyedén
az égen, felhők sehol -
senki, semmi a megmondhatója a hatalmas fényes korong
vajon mióta leste a férfit a parton
sétálva fel s alá fel s alá míg
cipőjébe szemcse nem került
lábujjai közét homok karcolta s levette
s a lágy homokhalmok között otthagyta cipőjét
és az égre nézett továbbra is
a Holdra, mely frissen telve, győzedelmesen
lengett a sötét háttérben, ahol
a kárpitot helyenként megszakította a zümmögő
csillagok lámpása
víz fröccsent, a férfi hallotta a lüktetést a fülében is
szívét követte tovább
és az égen levő test elvezette a kövekhez
a házhoz, mely a sziklákon állt
megérintették ujjai
életét vájta beléjük
költözött teste, feje
lehanyatlott békésen, nézte a külvilágot
melynek márnem volt részese többé
odabennt
szorításban
levegőt préselt ki
mely nem volt már sajátja
csak a szél fuvallata
hozta a tenger illatát és elvitte lágyan
a mozdulatlan pillanatok félelmét
élet volt a lélekzet
szíve rég megállt
m o z d u l a t l a n n á
d e r m e d t
a víz kinyúlt a partra, téglát érintett
kilélegzés követte
a szemek önmagukba zárultak
c s e n d e s e n

Jazz

Ahogyan 'idősödöm', egyre jobban szeretem a jazz-t. Nina Simone behálóz minket.

2 év után hogyan tovább

a napokban azon tűnődöm, hogy a másik blogommal mi legyen.

most, ha olvasná az az énem ezeket a sorokat, aki nagy lelkesen írogat mindenfélét és látogat hasonlóképpen lelkesen különféle más emberek által írt blogokat és hasznosnak tartja azt amit ott tanul, bizony felhördülne.

Pedig, bizony, még az abbahagyás gondolata is felmerült bennem.

Majd szép sorban, amikor eljön annak a blognak a kétéves évfordulója, akkor leírom ezen gondolataimat ott is - ha még akkor is így gondolom!

Kétéve kezdtem, kb úgy mint ezt, mindenféle írásokkal, képekkel, lelkizéssel, versek csak másokéi voltak. Az első saját verset megírása után majd egy évvel tettem fel, akko rmár angolul.

Merthogy ott átváltottam az angolra.

Miért is?

1. nyelvgyakorlás címszóval angol blogokat részesítettem előnyben, angol nyelvűekkel szerettem voltna kommunikálni.

2. akkoriban a magyar nyelven talált blogok (jó jó, biztosan nem kerestem eleget), vagy politikailag, vagy tartalmilag éretlenek, elviselhetetlenek voltak. Durván szólva, vagy egy kiskamasz ostobaságai, vagy egy liberális gőzben lebegő baromságai voltak. Nem találtam olyat, ami nekem tetszett volna, maradéktalanul. Biztosan nem kerestem eléggé.

3. az engem látogatók angol nyelven írtak. Persze, szándékosan választottam a blogspot lehetőséget és elsősorban azért, hogy esetleges ismerősök, ismeretlenek ne találjanak rám egykönnyen.

Angolul írom azt a blogot már igen régóta, több, mint egy éve, az biztos, de lehet, hogy másfél éve.

Mivel a kreativitás nem hagyott el, sőt, mintha időnként megsokszorozódni látszana, gondolataimat, de elsősorban érzéseimet anolul, vers és kispróza formában is odaöntöm.

Miért is nem magyarul verselek, ha már egyszer?

Inkább ne most...

Kicsit csalódtam a blogolásban, pontosabban abban, amit vártam tőle.

Amíg nem voltak látogatóim, magamnak írogattam, elvoltam. Havonta 2-3szor megszállt az ihlet, írtam valamit, odatettem egy fotót, magamnak kommentáltam eseménytelen kis életem történéseit.

Aztán ahogyan jöttek a látogatók (honnan, hogyan, ki tudja???) és köztük igen sok érdekes, értékes ember is volt, elkezdtem arra is figyelni, hogy kellően érdekes is legyen amit írok.

Soha nem hazudtam, szépítettem, tódítottam azon a blogon, na, itt sem! - mégis a személyessége tűnt el. Nyilvánossá vált és ez kötelezettségekkel járt.

Amiket tulképpen szívesen és talán nem is rosszul, elláttam, mégis, az a blog már nem tölti be ugyanazt a szerepet, mint amit ez a jelenlegi, magyar változat igen.

A gondok abban is állnak, hogy azok az érdekes emberek, akikkel megismerkedtem a blogoszférában (blogtársadalom magyarul?) valószínűleg jó barátaim lennének a való életben. Bármennyire tiltakoztam régebben is, a virtualitás nem pótolja a valóságot.

Valódi barátaim alig, vagy nem lévén, könnyű volt feléjük, a virtuálisokhoz menekülni. De sajnos ők sem mindig érhetőek el, nem telefon ez, még nem is mobil. Sajnos olyan is van, akiben személyesen is csalódtam, illetve, ha személyesen megismerhetem, több esemény kapcsán, akkor biztosan nem lettek volna felé olyan elvárásaim, amiben csalódni tudtam volna :)

Valódi barátok kevesen vannak, de valódiak.

Ami még bánt a blogos barátságokban, annak ellenére, hogy az egyik még könyvet is küldött nekem (!), pedig nem volt viszonzás a részemről, hacsak a meghívást (ittlakás, Bp.-i kalauzolás, programszervezés) nem tekintünk annak....

Szóval, a felszínesség.

Az átlag blogoló feldob egy témát, az ismerősök beszólnak 2-3 mondatot, megy egy kis üzenetváltás a megjegyszések rovatban és ennyi.

A téma többet érdemelne.

Mégis, menni kell tovább.

De mi is hajtja az embereket?

A megszokás, hogy mindig új kell?

Hogy hiába érdekes a téma, mi van, ha mégsem, megszólnak, hogy nem frissítem a blogot...?

Ehhez képest én is annak a blognak a megszüntetésén, legalábbis szüneteltetésén gondolkodom - de én nem eldobom azt, hanem gondosan lementem az értékesebb bejegyzéseket, az esetleges megjegyzésekkel együtt természetesen, és nekem azért itt van ez, ami kiválthatja azt.

Még nem tudom, mennyit engedek a mindennapi életemből ide.

Az a blog és ez, teljesen külön tud futni, mivel rendelkezem kettő db email címmel.

Ha teszem azt ez a blog itten versek, hangulatok leképezése lenne (maradna) és a mindennapi élet alig jönne ide ÉS szeretnék mégegyet, mondjuk, ami nyomonköveti az eseményeket körülöttem, hogy más is láthassa pl ahogyan lovagolok, akkor az nem lehetne blogspot-os. Talán az nem baj.

Na most már viszont alszom.

emelkedés

hajlítsd magad földig, hogy emelkedhess égig,
lásd meg az utat a diófa törzsén, mely felfelé vezet
érezd a göröngyöt ujjaid között, hogy a légbe juss
a rögök burkában meglátod a fényt
kicsinységedben a Hatalmashoz tartozol
fent, a magasban
szétolvadva mindenben benne vagy
s minden Te vagy