az égre mutató utak

váratlan érzés, mi talpam alatt van,
a Föld,
melyet tenyeremben érzek
a levegő, csókolja ujjaim
s ami kering körülöttem s én,
a mélyülő fekete este nyel el

más ez most, új és ugyanaz
szólít engem
felnézek
hív
húz
süvölt és sikít, könnyezik
az időn áthatol

a jelen és mindaz, ami dobozba zárva
oly szépen és polcokra rendezve
hát követem

a szelíd ég tetején, ködpárába zártan
átvágtat a Hold
csillagok partján, őrült ég közepén

az évek nem hagynak nyomot
elszivárognak
a hangjuk mint a pattanó rügyé
mely kénytelen, hisz eljött az idő

hívott a Hold, itt vagyok Vele
senki földje
nagyon sós végtelen,
és nedves

a tükör alján álmok, kupacok
eltépett szárnyak
és szétmorzsolt angyalok
üvegszilánk és
elveszett, sehova nem illő képek

magasba visz
keringek, lengek, lebegek,
hogy lehulljak