Éj hull a Földre
szél visít a háztetőkön
mint víz csapódása kövön
szürke pamacsok felborult tintán
égnek a csillagok
S közben ott állnak, meztelen
elérni az elérhetetlent
sírnak, kiáltanak, s ki hallja?
aki maga is sír
Lánc csörren
cserép törik
lángol, leng a ponyva
zakatol és maszatol az élet a nedves talajon
lábunk alatt az élet
s mind kiengedve a kutyák -
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése