érdekes, hogy a temetés február 5-én zajlott le, míg maga az esküvő, legalábbis az arról szóló hír március 16-án került a szemem elé.
még soha nem írtam ki magamból az érzéseimet.
azon túl, hogy számomra előzmény nélküli volt az egész - bár a fene vigye el, minek áltattam magam azzal, hogy tudok bármit is róla?
aztán ott van ugye a nyilvánvaló ok: nem hívott meg, emailben, telefonon, sehogyan sem értesített. de hát miről értesített egyáltalán? miért vártam volna el ezt?
ezek a látványos és könnyen érthető okok.
nagyon kezdetlegesek és buták.
le velük.
igazából az bosszant, hogy mióta csak ismerem, mindig jót kívántam neki, szerettem volna, ha boldog életet él; aggódtam amikor azt láttam, hogy nem sikerül egy s más neki...
(nem, ez még nem bosszant)
tulajdon kicsinyességem, önzőségem bosszant.
mikor eltemettem, nem arra gondoltam, hogy "hm, alakul valami ami talán jóra fordítja életét"; hanem magamat sirattam.
egy önző dög voltam, vagyok.
és hogy ezt így le is írom és sajnáltatom magam, az már eléggé a gödör alja.
kiírtam magamból, itt virít pár napig, talán majd kitörölöm.
mehet a fenébe.
vajon mikor bocsátok meg magamnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése