végtelen mezőkön ii.

délután a búzában jártam
lengett-hajlott, alig ért fel bokáig
a búzától válaszra vártam
térdre görnyedtem, vártam ott sokáig

kérdeztem: vagytok-e, éltek-e
„megvan mindenünk”, nevettek a szélbe
- árnyékát pillangó kergette -
cserepes föld felett hajoltak félre

most mind vigadtok, úgy-e, éltek
de végül kincsetek vad gép elveszi,
szétzúzza, tépi, tán nem féltek
meggyötörten hulltok, fejetek szegi,

hol lesztek kedvesim, nyár végén?
„leszünk” felelték zölden, víg mosollyal
s ha szürke köd leng a rét szélén,
ha üresen álmodik a táj, faggyal

s a lepke helyén ködfoszlány száll,
tűnődtök-e majd, ha a fény újra kél:
tavasszal glédába új sor áll
tudjátok-e majd a föld miről mesél

tudjátok-e, mit éreztetek
azon a régi tavaszon, a nyáron
mikor búzaként itt nőttetek
„emlékezünk” - láttam a lepkeszárnyon

korai pitypang virágát morzsoltam
keserű nedveit mohón kóstoltam
búzamező, végtelen séta
tavaszi este hozadéka.