végtelen mezőkön i.

a búzában jártam délután
bokáig alig ért, ahogy egymáshoz simultak a szálak
kíváncsian lengedeztek felfelé
s lehajoltam hozzájuk
hát ti? – kérdeztem
éltek és vigadtok, úgy-e
„mindenünk megvan”
cserepes föld felett, hajladozó búza felett,
kék pillangó kergette árnyékát
úgy-e, mindenetek, s mi lesz
ha véget ér a nyár?
megtör benneteket a gép
fejetek szegi
szétzúzza
meggyötri testetek
hol lesztek, kedves?
„leszünk”
és vajon a fagyban, mikor üresen álmodik a fáradt táj
mikor a lepke helyén ködfoszlány száll
nappal szürkeség kering
s végre ha újra kél a fény
tudjátok-e majd
milyen volt
mikor búza voltatok?
„emlékezünk”

kezemben pitypang korai virágát morzsoltam
búzamező, végtelen séta
tavaszi este
hozadéka.